Vigyázz, kötbértárgyalás!
2007.01.28. 23:14
Jótanácsok, személyes tapasztalatok kötbértárgyalásra.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, hogy egy bizonyos harmadik évezred ötödik évében egy „Rózsáék”-nak nevezett csapat úgy döntött: lakóparkot épít „Y” város „X” jelű kerületében található rózsaliget közepébe. Mivel sokan vágytak rózsák ölelte otthonra, így az érdeklődők egykettőre előfizettek az épülő lakópark kisebb-nagyobb lakásaira. Rózsáék csapata a vevőkkel kötött szerződésekben garantálta, hogy az új otthonok a bizonyos harmadik évezred ötödik évének szilveszteréig elkészülnek, de ha nem, akkor minden kedves ügyfelének kötbért fizet. Az alku korrektnek látszott.
A rózsák és ligetek ölelte környezetben azonban nem minden történt úgy, ahogy Rózsáék csapata tervezte, így jócskán sikerült hónapokkal meghaladni a szilveszteri határidőt. Már keményen döngette a nyári nap az új lakópark tetejét amikor a lakásvásárlók beköltözhettek végre abba az otthonba, amiért a többség egy életre adósságba verte magát, vagy amiért egy élet munkáját fizette ki. Így hát minden késedelmet elszenvedett új lakó jogosan számított a szerződésben garantált kötbérre, ám Rózsáék csapata másként vélekedett a dologról. Úgy tervezték, minden ügyfelüket meg- és átvágják.
Rózsáék azzal kezdték, hogy – az adatvédelmi törvényt és a Büntető Törvénykönyv 177/A. § (1) bekezdését megszegve (!) – adatbázisba rendezték ügyfeleik személyes adatait, valamint házilag végzett titkosszolgálati mutyizással kifigyelve összegyűjtötték, feldolgozták és nyilvántartásba vették az interneten folytatott beszélgetéseiket. Az ügyfelek személyi dossziéit folyamatosan frissítették, kibővítették a legújabb információkkal, így az adott lakó képzettségi, műveltségi és elszántsági szintjének felmérésével profilt alkottak róluk. A profilalkotás révén döntő erőpozícióba kerültek velük szemben. Ezután szépen egyesével berendelték a kötbérről tárgyalni a gyanútlan jóhiszemű ügyfeleket, majd galádul megszívatták őket.
A tárgyalás menete általában úgy zajlott, hogy Rózsáék mackónadrágos vezetője egy általános iskolai igazgató pozíciójába helyezkedve lekezelő stílusban minden egyes ügyfelének elmagyarázta, hogy miért nem fizeti ki a szerződésben kikötött kötbért. Ezek között az alábbi érvek szerepelnek:
1.) A kötbér csak teljes hónapra jár. Ez nem igaz, de a gyanútlan és jogban nem járatos lakók az erélyes fellépés miatt rendre elbizonytalanodtak, majd elfogadták a kötbércsonkítást. Rózsáék vezetője a személyes adatokból és internetes hozzászólásokból alkotott profiloknak köszönhetően már a tárgyalás előtt tisztában volt azzal, hogy kit lehet ezzel az érvvel sikeresen legyalulni.
2.) A banki átutalások során előforduló csúszásokért felszámolt késedelmi kamatot hasravágásszerűen, a tényleges értéknél magasabban állapítják meg. Az ügyfeleknek az orruk elé rakott kimutatást a helyszínen nincs lehetőségük ellenőrizni, ráadásul a számsorok megfejtéséhez legalább egy pénzügyi és számviteli főiskolai végzetség szükségeltetne. Aki esetleg kételkedne a kimutatás hitelességében és haladékot kérne annak áttanulmányozására, attól azonmód visszaveszik a papírlapot azzal a dumával, hogy a kompromisszumképtelenség miatt büntetésként még egyszer elvégzik a késedelmi kamat – fenyegetően hangzó – „még pontosabb”, azaz jóval magasabb értéken történő megállapítását.
3.) Rózsáék csapatának mackónadrágos vezetője minden esetben kísérletet tesz a vevők sajnálatának kijátszására. Előadja a hattyú halálát, hogy sajnos nincs pénz, és nem tudja megadni a szerződésben előírt kötbér teljes összegét. Arra hivatkozik, hogy őt átverte a kivitelező, és ezért saját költségén építette fel a házat, pedig ő szarban hagyhatta volna minden ügyfelét. De ő nem tette! Ő egy igazi nemes lélek, aki a vevők érdekeit nézve feláldozta vagyonát! De sajnos ezért nem tudja a teljes kötbért megadni, mert akkor a többi vevőnek már nem jutna. Arra kéri az ügyfelet, hogy engedjen már igényéből néhány tízezer forintot. Aki megsajnálja a mackónadrágos jószívű öreg bácsit, az maga egyezik bele kötbérének újabb megnyeséséhez. Ugye nem kell mondanom, ennek a módszernek az alkalmazásánál is milyen hasznos a jól megalkotott profil, hiszen felhasználásával pontosan lehet tudni kik azok, akiknél könnyű megsajnáltatni magát az embernek.
4.) Ha az ügyfél az első három pontban felsorolt módszerek után még mindig kitart kötbérigényének teljes összege mellett és sajnálatból sem volt hajlandó engedni annak mértékéből, akkor elkezdődnek a durva dolgok. Rózsáék vezetője köntörfalazás nélkül közli, ha a vevő ennyire konok, akkor elmehet a picsába, és keresztet vethet az általa felajánlott tízezrekkel megkurtított összegre. Fenyegetésként hozzáteszi, hogy a vevő később már úgysem kapna egy fillért sem. Szenvtelenül kifejti, hogy hiába is perelné be őt az ügyfél, mert mire a jog malmai végigőrlik a bírósági procedúrát, addigra már ő és csapata árkon-bokron túl lesz. Pénz pedig egyébként sincs, és semmiből nincs mit kiperelni.
5.) Aki még ekkor sem bizonytalanodott el, azt a szerencsejátékokból jól ismert módon kényszerítik döntésre. Rózsáék csapatának vezetője a kitartó ügyféllel minden átmenet nélkül közli, hogy levont tízezer forintot az általa felajánlott már eleve megcsonkított összegből. A meglepett vevő kérdésére, hogy ezt miért teszi, a magyarázat egy gúnyos mosoly kíséretében ennyi: „Csak.” Ha a döbbent vevő esetleg kifogásolja az eljárást, akkor tapasztalhatja, hogy a gonosz bácsi innentől kezdve öt percenként levon tízezer forintot. Akinek pénzre van szüksége, az nem akadékoskodik tovább, hanem gyorsan belemegy a megalázó bánásmódba, mielőtt teljesen elenyészik a kötbére.
6.) Ha az ügyfél még mindig kitart, akkor Rózsáék vezetője egyenesen a személyét támadja meg. Előveszi a vevőről készített aktát, és idézget annak internetes hozzászólásaiból. Mindeközben sokatmondóan mosolyogva a döbbent vevő tudomására hozza, mindent tud róla, ne is ellenkezzen. Volt olyan – ekkor már védekezésképtelen – ügyfél, akitől utolsó mozzanatként több tízezer forintot vont le azért, mert az egy internetes fórumon negatív módon mert szólni Rózsáék csapatának eljárásáról.
Mi a tanulság? Rózsáék ügyfélének csak két lehetősége marad. Vagy elfogadja a vérlázító módon megcsonkított kötbérösszeget, vagy kénytelen a bizonytalan kimenetelű jogi útra terelni az ügyet. Rózsáék csapata sajnos féreg módon messzemenően visszaél azzal, hogy az emberek többsége pénz szűkében van, és inkább belemegy a durva levonásokba, csakhogy valamicske kézpénzt kézhez kaphasson. Akinek még hátravan a tárgyalás, az jobb ha felköti a gatyáját, és előre eldönti, mit akar elérni. Ha pedig esetleg voltak kritikai észrevételei Rózsáék tevékenységével kapcsolatban, és annak az interneten hangot is mert adni, akkor ne számítson semmi jóra, hiszen a személyi dossziéban minden megnyilatkozása feljegyzésre került!
|